Óriási izgalommal teltek el az utolsó napok :) Fogalmazzunk úgy, hogy volt egy-két stressz levezető "beszélgetés", sírás, nevetés, jégesővel megspékelt csodálatos túrázás(Itt nincs irónia, kérem szépen! :) ), azaz minden jó, amit el tudtok képzelni :)
Egyúttal meg is köszönném mindenkinek, akik az utolsó napjaimat valamilyen módon megszépítették :)
Túléltem a felszállásnál az ülésbe passzírozódástól kezdve a 40 Mi Atyánkon át a szintén ugyanennyi szám körüli Szűz Mária imamondáson keresztül, a zökkenőmentes leszállásig mindent. Azaz simaliba volt a repülés :) (csak nem az utastársaimnak! És itt külön megköszönném a segítséget a mellettem üllő néninek:) )
Volt egy kis kavarodás a nagy poggyászommal de 20 percen belül sikerült azt is megoldanom.
A repülőtéren várakoznom kellett még 1,5 órát, hogy fel tudjak szállni a buszomra.
Természetesen, amikor kimentem a buszmegállóba rossz sorba álltam be várakozni. Ekkor gyanítottam már, hogy valami nem stimmel, de hála drága Évinek, megnéztem a saját kezével kreált térképet és rájöttem a huncutságra. A buszsofőrnek mondtam, hogy Birmingham airport-ig szeretnék menni és szépen megkértem, hogy szóljon nekem, ha ott vagyunk, mert nem vagyok jártas erre és nem tudom, hogy néz ki. (Egy kis iróniát láttam az arcán, hogy egy repteret nem tudok felismerni. Jogosnak találtam :) ). És ugye szintén hoztam a formám, a sofőr az utolsó előtti megállónál szépen felállt megköszönte, hogy vele utaztunk és elment...
A másik sofőr viszont jelzett nekem, hogy hol vagyunk, és még a csomagomat is kivette a buszból :)
Ekkor már Éviék vártak engem a buszmegállóban és nagy örömök közepette elindultunk, hogy még tegyünk egy röpke fél órás utat.
A "kis" város még nekem elég labirintusosnak tűnik, az egész egy nagy erdő közepén van és kis kupacokban vannak a házak. Minden ház szinte egyforma, így az eltévedés esélye nálam 98%-os :)
Az időjárásról nem igazán tennék említést, valószínűleg mindenkinek van róla sejtése. Úgy gondoltam beruházok egy esernyőre. Nem volt rossz gondoltat :)
